Így készült Lengyel Zoltán portré sorozata

Tavasszal egy kedves ügyfelem megkeresett azzal, hogy ismer egy egyelőre felfedezetlen, de hihetetlen tehetséges zongoristát, aki mellesleg pilótaként és repülőtér vezetőként is dolgozik. Felvetődött az ötlet, hogy Zoltán karrierjének felívelése előtt, illetve ennek támogatásaként készüljön el egy image és portrésorozat. Azon túl, hogy a repülés iránt érzett személyes vonzalmam, ami talán a tériszony leküzdésének egy fázisa lehet, egyértelmű inspirációként hatott rám, hogy a művészeteket ilyenformán is lehet társítani.

Feladat & Eredmény
A fotográfia eszközével Zoltán két útját, a repülést és a zenét vizualizálni. Az elképesztően izgalmas feladat végül egy 13 képből álló fotósorozattá állt össze.
Kihívás
A munka legnagyobb kihívása, hogy bemutassa a két egymástól teljesen különálló, egymáshoz képest látszólag ellentétes műfajt. Az eddigi, egy adott irányt bemutató zenész – portréanyagaim készítését is mindig izgalmas projekteként éltem meg, azonban ez a feladat egy teljesen új perspektívát nyitott meg számomra.
Cél

A cél az volt, hogy Zoltán sokoldalúságát, gondolkodásmódját reprezentálja, ugyanakkor egy teljeskörű vizuális anyagot társítson az általa magasan űzött szakmákról. Ezek közé tartozik a kisrepülőgép pilóta oktatás és zeneművészként történő fellépései, koncertjei. A képanyag stílusára vonatkozóan az elvárások egybeestek az általam elképzeltekkel. Így a klasszikus és a kortárs szempontokat az általam képviselt letisztult stílussal egészítettük ki, következésképpen a képanyag hangvételét egyfajta modernizált vintage stílusban határoztuk meg.

Előkészület

Csak úgy mint valamennyi projektemnél, ebben az esetben is a fotózás előkészítését inspiráció gyűjtéssel kezdtem. Megvizsgáltam, hogy ebben a műfajban milyen portrék, képek és sorozatok születtek, milyen hangulatokat, klasszikus technikai megoldásokat alkalmaztak a műfaji különbözőségek megmutatásához. Emellett Zoltánnal is rengeteget beszélgettem, egyeztettem. Ráhangolódásképpen pedig egy Szent István Bazilikában tartott koncertjét is meghallgattam, és készítettem róla néhány zenélés közbeni fotót.

Az előkészületek során számomra egyértelművé vált, hogy a zongorás képeket az ehhez illeszkedő klasszikus helyszínnel, kiegészítőkkel és stylinggal oldom majd meg, valamint a repülős portré fotókat is az előbbihez hasonló autentikussággal készítem el. Ez utóbbihoz többször is jártam Zoltán második ‘otthonában’, a Dunakeszi repülőtéren. Elképesztő naplementék és fényviszonyok fogadtak itt a megannyi látogatásunkkor. Különleges atmoszféra ez.

A portré képek pontos megtervezése, kitalálása természetesen nagyban megkönnyíti a gyártási folyamatot, hiszen ott már ‘csak’ képre kell vinni az előre megtervezett és kitalált látványt. Ez utóbbinak leghangsúlyosabb kivetülése volt, hogy mindenképpen szándékom volt a két világ összekapcsolása vizuális elemekkel, legyen szó világítástechnikáról, kellékhasználatról, pozíciókról és az utómunkáról.

portré Fotózás

A zongorás portré képeket a kiemelkedő akusztikájú és építészeti szépségéről ismert Nádor teremben készítettük. Ahhoz, hogy a legközelebb kerüljek ehhez a zenei világához, Zoltánt arra kértem, hogy játszon a színpadon lévő Stenway & Sons, amúgy hihetetlen finom hangzásvilágú, ugyanakkor tekintélyes hangszeren. Ígykészítettük el az első, intimebb fotókat. A fotográfusi szakma egyik legnagyobb hozadéka, hogy olyan emberekkel kerülhetek kapcsolatba, akik szenvedéllyel űzik a hivatásukat. A portré fotózás közben megdöbbentő volt látni és hallgatni Zoltán zongorajátékát, valamint megélni és megfényképezni ezt a helyzetet.

Az intimebb, kevésbé beállított portré képeket később kibontottuk, és váltottunk a megtervezett, szándékoltan beállított, egyedi narratívával rendelkező képekre. Itt készült el a teljes sorozat egyik alapját képező fotográfia, ahol Zoltán átéléssel játszik. A kompozíció, a világítástechnika, a testtartás és a vállalt színpadiasság később visszaköszön egy reptéri képen is. Számomra ezekben a képpárokban van a sorozat –  a zene és a repülés közötti világ összekapcsolásának – esszenciája.

Fotográfusként ez volt az első olyan lehetőségem, hogy egy zongoristáról egy teljeskörű portré anyagot készítsek, ahol mindenképpen célom volt, hogy születhessen legalább egy klasszikus beállítás: felülnézeti, monokróm, letisztult egy lámpás világítással készülő fénykép. Természetesen figyeltem arra, hogy a teljes képanyagban a fekete-fehér és színes képek megfelelő arányban váltsák egymást.

A második helyszín, a korábban említett Dunakeszi repülőtér, aminek szervezésében nagy könnyítést jelentett Zoltán folyamatos repülő aktivitása, illetve a közeg pozitív hozzáállása. A gyártási folyamatot a képek volumenéhez arányosítva, egy kis stábos projektként aposztrofálva oldottuk meg. Szándékolt volt a korai kezdés (07:00), hiszen gondolnunk kellett a Dunakeszi reptér külső felvételeire, és az ehhez kapcsolódó korai naplementére is. Mindezzel együtt a teljes portré fotózásra 12 órát szántunk.

A helyszín berendezése izgalmas feladatnak ígérkezett, gyakorlatilag a teljes hangárban szabad kezet kaptunk a repülőgépek mozgatását illetően. A tervezés során kitalált, megálmodott kompozíciókat végre elkezdthettem élőben is látni, összerakni. A nagytotál portrék elkészítésével kezdtem, ugyanis tisztában voltunk azzal, hogy ezek bevilágítása, a tervezetteknek megfelelően időt vesz igénybe. A rendelkezésre álló füstgép teljesítményét és a hangár méretét tekintve pedig további kihívások vártak ránk, de végül sikerült a teljes hangárban megfelelő arányban a füstöt eloszlatnunk. Így született meg a zongorás kép képpárja, ami a fent említett és bemutatott tematikát igyekszik követni.

A portré fotózás során a főfényünk egy 140 cm átmérőjű octobox fényformálóval felszerelt stúdióvaku volt, ezt egészítettük ki stúdióvakukkal, illetve további díszitésként rendszervakukat használtunk. A fotózások során minden esetben figyelek arra, hogy ne legyen ‘túlvilágítva’ egy adott helyszín, viszont ezekben az esetek, helyzetek és helyszínek megkövetelték tőlünk, hogy megfelelő mennyiségű világítástechnika álljon rendelkezésünkre.

A közeli fényképekhez a legnagyobb kérdés a képanyag atmoszférájához, az egyéni ízlésemnek és Zoltán személyiségéhez leginkább illeszkedő repülőgép kiválasztása volt. Végül a rengeteg opció közül egy Cesna-t választottunk.

A teljes sorozat záróképét egy úgynevezett ‘amerikai éjszaka’ típusú világítással oldottam meg. Amely gyakorlatilag annyit jelent, hogy a nappali megvilágítás mellett éjszakai fényeket produkálunk oly módon, hogy a meglévő, természetes fényt alulexponáljuk, és a modellünket, pedig helyesen exponáljuk egy nagyteljesítményű vaku segítségével. A végleges expó végül egy naplemente közeli időpontban készült el.

Utómunka
A teljes portré sorozat utómunkájánál pedig követtem az előre meghatározott ‘modernizált vintage’ felfogást, illetve azt, hogy a zene és a repülés vizualizációja, képi megjelenítése illeszkedjen egymáshoz, ugyanakkor egy jól látható és szándékosan generált kontrasztot is hordozzon magában. A fekete-fehér klasszikus zongorás képek mellett a Nádor teremben készült fotók inkább melegebb tónusokat kaptak, míg a repülőtéren exponált beállításoknál a kékes-zöldes, tehát hidegebb tónusok jellemzők.

Az egyes helyszínek karaktere megmaradt, ugyanakkor ez a színekkel történő játék mozgalmasabbá, differenciáltabbá tette a teljes sorozatot.

Eredmény

Amellett, hogy a teljes folyamat szubjektív élményként is remek volt, számomra ismét bebizonyosodott, hogy a helyszínválasztás, a tervezés, a fotózás és az utómunka egységessége nagyon jól hasznosítható, valamint értékre váltható anyagként működik. A sorozat létrehozása igyekszik reprezentálni és felszínre hozni, az emberben rejlő értékeket, amelyre a portréfotó a leginkább hivatott. Az elkészült portré- és image fotók, a koncertfotókkal kiegészülve határozzák meg Lengyel Zoltán zongorista karrierjének vizuális alapját.