Donát Kékesi - Photography

Üzleti portréfotózás – Innovátor Magazin

#címlapfotózás #businessportré #üzletiportréfotózás
MVM Group

Projekt leírás

Az MVM Group 2016-ban alapította a negyedévente megjelenő Innovátor magazint, amely egy állandó minőséget képviselő szakmai orgánum, emellett tematikája igyekszik követni a szektorban végbemenő változásokat.

Közel 4 éve működünk együtt az MVM Group-pal. Az együttműködés keretében az Innovátor magazinhoz készülő címlapfotókat és interjúkhoz kapcsolódó üzleti portrésorozatot készítjük el. Azon túl, hogy a portréfotók által személyesebbé tegyük a magazint, a célunk, hogy bemutassuk az aktuális szereplőt és annak szakterületét.
Üzleti portréfotózás szolgáltatásunkról bővebben itt tudsz olvasni.

Koncepció

Az előzetes egyeztetések során egy – jól bevált – részletes brief, valamint egy kutatómunka segítségével begyűjtjük a legfontosabb információkat. Ezek alapján pedig elkészítünk egy kreatív koncepciót, amely mindamellett, hogy tükrözi a megfogalmazott célokat, azonosul a szereplő személyiségével. Ezt követően javaslatokat teszünk az üzleti portréfotózás helyszínére, valamint az ezzel kapcsolatos szervezői feladatokat is ellátjuk.

Előkészület

Ahhoz, hogy a folyamat a leghatékonyabban működjön, kidolgoztunk egy olyan workflow-t, amely magában foglalja a teljes fotózási folyamatot a koncepció tervezésétől, az előzetes helyszínbejáráson és próbafotózáson át, az utómunkáig. Az utóbbi során nem csak arra fordítunk kiemelten nagy figyelmet, hogy portréalanyaink a legjobban mutassanak, hanem arra is, hogy a címlap grafikai és szerkesztői követelményeinek megfeleljünk.

Üzleti portréfotózás

Az üzleti portréfotózás napján 1,5-2 órával a helyszínre érkezünk. Ezt követően előkészítjük a helyszíneket, véglegesítjük a portréfotók kompozícióját, valamint beállítjuk a fényeket. Ezzel párhuzamosan a sminkesek és fodrász kamerakészre varázsolják az aktuális szereplőt, majd a pontos forgatókönyv alapján történik a munka. Az elkészülő nyers felvételeket folyamatosan láthatják a szereplők és az ügynökségi kapcsolattartó, így biztosítjuk megrendelőinket, hogy a képek az elvárt minőségnek valóban megfelelnek, és a végeredmény a lehető legtökéletesebb lesz.

Végeredmény

A képek elkészülése viszont mindig katartikus élmény egy ilyen megfeszített munka után, így a teljes üzleti portréfotó sorozat, amely 8-10 egymástól teljesen eltérő képből és egy címlapfotóból áll,  izgalmas és egy teljes egységet képvisel, amelyben hitelesen jelenik meg a portréfotó alanyunk és az Innovátor magazin törekvéseit is erősíti.

 

Innovátor Magazin

üzleti portréfotózás

Stáb

// Fotográfus: Kékesi Donát

// Világosító, asszisztencia: Nagy Márton

// Smink: Vozák Tímea

// Koncept: Dékány Lóránt

// Ügyfél: MVM 

Werkfotók

További fotósorozatok

Artdent image videó és stúdiófotózás

Artdent image videó és stúdiófotózás

Donát Kékesi - Photography #portréfotózás #imagevideó #stúdiófotózásAz ArtDent Fogászat és Szájsebészettel való együttműködésünk immár 6 éves múltra tekint vissza. Azon túl, hogy csapatunk tagjai páciensei is a Klinikának, 2016 óta mi készítjük nekik évről évre,...

Otthon Centrum image fotózás

Otthon Centrum image fotózás

Donát Kékesi - Photography #portréfotózás #businessportré #üzletiportréfotózásA sikeres online és offline jelenlétének alapja a kiváló minőségű, változatos vizuális tartalom, amelynek egy-egy kiemelt eszköze az image képek és a portré fotók használata. Az Otthon...

Kaiser & Pilisi Ügyvédi Társulás portréfotózás

Kaiser & Pilisi Ügyvédi Társulás portréfotózás

Donát Kékesi - Photography #portréfotózás #businessportré #üzletiportréfotózásPortré- és image fotózásra kért fel minket a Kaiser & Pilisi Ügyvédi Társulás. Fiatal, friss, lendületes csapatról beszélünk, akik az ügyvédi szakma szerteágazó területeit képviselik. A...

Egyszer lent projektbeszámoló

Egyszer lent projektbeszámoló

Donát Kékesi - Photography #portréfotózás #businessportré #üzletiportréfotózásA projektrőlSzeretem a podcasteket, gyakran hallgatom őket. Egyik forrásom a több magyar podcast-műsorral is rendelkező magyar Betone Studio. Az egyik leginspirálóbb műsoruk pedig egészen...

Mentsünk meg 600 életet – Kampányfotózás

Mentsünk meg 600 életet – Kampányfotózás

Donát Kékesi - Photography #portréfotózás #businessportré #üzletiportréfotózásProjekt leírás Magyarországon ma évente megközelítőleg 600 ember veszíti el életét közlekedési figyelmetlenségek miatt, és ez az érintett családtagokkal, barátokkal együtt egy kistelepülés...

Válogatás 2020 év fotóiból

Válogatás 2020 év fotóiból

Donát Kékesi - Photography Szeretjük az embereket. Szeretjük a hangulatokat is. De a legjobb a kettő együtt! Mindazok a csapatmunkák, események vagy portrék, amiket 2020-ban volt lehetőségünk tervezni és amiken volt alkalmunk dolgozni is, kárpótoltak minket...