Donát Kékesi - Photography

Csoportkép fotózás

Egy jó csoportkép azon túl, hogy egyéniségeket mutat, azonnal rávilágít a cég értékeire és erősségeire.

Minden cég életében eljön az a pont, amikor már nem elég jelen lenni, meg is kell jelenni. Legyen szó online, print, social media vagy egyéb felületekről, a kollégák karaktere ugyanúgy eladja a márkát, mint maga a szolgáltatás.

A vállalathoz illeszkedő arculat megtalálása nem csak abból áll, hogy tudjuk kik vagyunk és melyek az erősségeink, hanem abból is, hogy hogyan mutatjuk ezt meg másoknak, hogyan látnak minket ügyfeleink és versenytársaink. Egy jó csoportkép éppen olyan fontos eszköz egy brand kialakításában és megőrzésében mint egy ütős logó, vagy egy jó website. A mindenki által áhított professzionális üzleti megjelenés pedig növeli a személyességet, a hitelességet és a megbízhatóságot. Akár hazai és külföldi piacról, versenyszféráról vagy szolgáltatói szektorról, alapítványról vagy tudományos társaságról beszélünk.

Válogatás 

az elmúlt évek fotóiból

Nagyobb létszámú csoportkép fotózása esetén már rég nem az az egyetlen elvárás a fotóstól, hogy senki ne pislogjon a kamerába. Itt is ugyanolyan fontos a kidolgozott koncepció, a hitelesség, a fények és színek összhangja, és persze a zökkenőmentes koordináció. Egy stock-fotó sosem azt mutatja igazán, kik vagytok valójában. A vállalati értékekhez Ti magatok is hozzátartoztok, nem csak a munka, amit nap mint nap elvégeztek.

Amelyekre kiemelten figyelünk

a csoportkép fotózás során

Stílus

Elegáns? Startup? Innovatív? Klasszikus? A koncepció közös kidolgozásakor átbeszéljük, hogy milyen stílus, hangulat illeszkedik a legjobban hozzátok. Emellett egyeztetjük a fotózás forgatókönyvét, valamint a styling és az enteriőr kiválasztására is javaslatot teszek.

Ember

Egy kép elkészítése sok ember számára kritikus pont, hiszen mindenkinek van olyan profilja, amit kevésbé lát szívesen. Törekszem arra, hogy azok, akik kamerám elé kerülnek, egy könnyed hangulatú fotózáson vegyenek részt. Személyre szabottan kommunikálok a csapatfotózáson, így hozom ki mindenkiből a legjobbat.

Idő

A corporate világ tempójához sokszor nehéz igazodni, de a sokéves tapasztalatnak köszönhetően kialakítottunk egy rendszert, amelyben a beosztásokat figyelembe véve dolgozunk, amellett, hogy a művészi megvalósítás is tökéletes legyen. A fotózást minden esetben precíz tervezés előzi meg, pontos beosztással készülünk, hogy a munkatársak csak a legszükségesebb időt töltsék nálunk.

Csoportkép fotózás

a szolgáltatás részletei

Találkozunk, kitaláljuk, megbeszéljük

A fotózást megelőzően személyesen találkozunk veletek, ahol átbeszéljük az igényeket, és elkészülő képek célját. A brainstormingra előzetesen több koncepcióval is készülünk, amelyek közül közösen kiválasztjuk a legmegfelelőbbet. Mindegy, hogy öten vagytok vagy ötszázan, egyedi és személyre szabott ajánlattal készülünk.

Hair & makeup, stylist

A csoportkép fotózása során a gyorsaság kiemelten fontos szempont, hiszen nem csak a munkaidő telik, hanem a kollégák lelkesedése is csökkenhet. Éppen ezért több fodrásszal és sminkessel is dolgozunk, akik igény esetén rendelkezésetekre állnak, hogy mindenki a legjobb formáját hozza. A profi smink nem csak a fotózás exkluzivitását növeli, hanem segíti a ráhangolódást, valamint a kamera előtt is jobban mutatnak a kollégák.

Csoportkép fotózás

A csoportkép fotózás a megbeszélt forgatókönyvnek megfelelően történik. Hiszünk az udvarias, asszertív kommunikációban. Teljes stábbal dolgozunk, így kellő figyelmet tudunk szánni minden portréalanyra. A fotózásokon kontroll monitort biztosítunk, melyen azonnal láthatóvá válnak a képek, így azonnal tökéletesítjük a képkivágást, a pozíciót és a világítást.

Professzionális stúdiótechnika

A világítás legalább olyan fontos, mint a profi kameratechnika. A fotózást megelőző helyszínbejárás a világítási szempontok figyelembevételével történik. A nagyteljesítményű lámpák a legnagyobb csoportképet is fényessé, dinamikussá varázsolják. Irodai enteriőr vagy stúdióban készült képek? Válasszátok bármelyiket is, megtaláljuk a legelőnyösebb kompozíciót.

Utómunka

A fotózást követően a nyers képeket elküldjük nektek, hogy ki tudjátok választani a legjobban sikerült fotókat. Ha szeretnétek, ebben szívesen segítünk. A kiválasztott képeket a legkorszerűbb utómunka szoftverekkel tökéletesítjük. Az elkészült anyagot pedig a megbeszélt határidőn belül, egy online, jelszóval védett galériába küldjük el nektek.

Werkfotók, -videó

A jól sikerült portréfotók mellé ajándékként a fotózás során készítünk werkfotókat adunk, amelyeket szabadon használhattok a vállalati kommunikáció során. Ez nem csak a márkát erősíti, de jó kommunikációs eszköz is lehet egy employer branding kampány során. Van már Instagramotok? Ez szuper, werk anyagot a megfelelő formátumban küldjük át nektek.

Ezeket mondták rólunk

partnereink

Nóri & Zoli – Az esküvői fotózásról
Dr. Horváth Balázs – Az image fotózásról
Kopek Janka – A portréfotózásról
Gomola Márius – Business portréfotózásról

Keszei Regina – A portréfotózásról

Csoportkép fotózás –

rólunk mondták

5 db csillag

“Cégünk nemzetközi piacra lép hamarosan, ezért fontosnak láttuk, hogy professzionális fotókkal tehessük meg mindezt új weboldalunkon. Donát nem csak profin és rugalmasan kezelte a fotózás időpontját, de az elkészült képeket is extra gyorsan szállította nekünk, amiért hatalmas köszönettel tartozunk.”

Molnár Bálint

Reklámeszköz - Csoportkép fotózás

5 db csillag

“Csodálva figyeltem mindig azokat a cégeket akik egységes, és mégis lehengerlő képeket tesznek fel a kollégákról az oldalaikra. Szerencsére rátaláltunk Donát munkáira, és külön jó volt látni, hogy a mi csapatunkból is kihozta a legtöbbet, ami tegyük hozzá nem olyan egyszerű egy számítógépekkel foglalkozó cégnél. Köszönjük a fotózást, egy élmény volt!”

Mészáros-Komáromy Gergely

Viking Informatics. - Csoportkép fotózás

5 db csillag

„Donátnak a vérében van a profizmus! Közel 80 kollégát instruált úgy, mintha egy vizuális karmester lenne. Tette mindezt végig mosolygósan, türelmesen, profi csapattal.”

Bogdán Krisztina

Commerzbank - Csoportkép fotózás

5 db csillag

„Sokáig keresgéltük a megfelelő fotóst ahhoz, hogy végre minden kollégánk méltó módon jelenhessen meg weboldalunkon. Imádtuk a fotózást, és külön köszönjük a lehetőséget, hogy a helyszínen eszünkbe jutott spontán fotókra sem mondott nemet. Sőt, még az enteriőr külön megörökítésére is szánt időt. Magáért beszél a munkája!”

Gódor Nagy Rita

Stoneconcept - Csoportkép fotózás

5 db csillag

„Minden tiszteletem Kékesi Donátnak, aki egy teljes csapatot parancsolt hadrendbe egy hangos szó nélkül. Azt gondoltuk, hogy egész napos tortúra lesz a fotózás, de a munkából sem kellett sokáig kiesni a csapatnak, ráadásul a mi szakmánkban fontos korai munkakezdés előtt látogatott el hozzánk, amiért külön köszönettel tartozunk. Nagyszerű fotós, és korrekt ember.”

dr. Varajti Artúr

Artdent Fogászat - Csoportkép fotózás

5 db csillag

„Donátról csak szuperlativuszokban tudunk beszélni az ügyvédi irodában mióta nálunk járt. Nem csinált felfordulást, nem akadályozta senkinek a munkáját, és emellett olyan fotókat készített irodánkról, mintha valami ismert amerikai sorozat szereplői lennénk. Imádtuk a maximalizmusát, ugyanakkor azt is, hogy nem húzta senki idejét feleslegesen.”

Horváth Balázs

Békéspartners Ügyvédi Iroda - Csoportkép fotózás

Akik minket

választottak